2014.10.22.
13:17

Írta: bencebaksa70

7 dolog, amit semmiképp ne csinálj rögtön étkezés után!

 Túl vagy az ebéden, és jólesne még valami? Mondjuk egy kis gyümölcs? Vagy egy forró tea? Esetleg szundítanál egyet?

Ne tedd! Olvasd el miért!

 

1. Semmiképpen se gyújts rá!

dohanyzas-ellenes-kampanyok-1.jpg

Nyilván nem mondok sok újat azzal, hogy a dohányzás bizonyítottan halálos betegségek okozója, de az talán neked is újdonság, hogy az étkezés után elszívott 1 darab cigaretta - a legújabb kutatások szerint - a tízszeresével ér fel. Igen, jól érted, olyan, mintha 10 darab cigit szívtál volna el.

 

 

2. Ne egyél gyümölcsöt!

gy.jpg

 

Ha ebéd után gyümölcsöt eszel, lelassítod az emésztésedet. A gyümölcs a gyomrod tartalmával keveredve  erjedési folyamatot indít el, ami lassítja a tápanyagok felszívódását. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem ehetsz gyümölcsöt, de figyelj oda, hogy étkezés után, ( vagy előtt) teljen el legalább egy óra.

 

 

 3. Ne igyál teát!

tea.jpg

A tealevél nagy mértékű savtartalma károsítja a szervezetedbe juttatott fehérjét, ami így nehezen emészthetővé válik. Egy órával ebéd után azonban, már nyugodtan kortyolgathatod a kedvenc teádat.

 

 

4. Ne lazíts az öveden, ha szorítani kezd!

belt.jpg

Elsőre logikátlannak tűnik, de gondolj bele! Feszül a hasad, tehát tele vagy. Ami még a tányérodon van, arra már nincs szükséged. Ha ilyenkor meglazítod az övedet, kigombolod a nadrágodat és magadba tömöd a maradék ételt, többszörösen eszed túl magad

 

 

5. Ne fürödj, vagy zuhanyozz evés után!

bath.jpg

Ha evés után forró zuhanyt, vagy fürdőt veszel a következő fog történni: a vérkeringés javulni fog a végtagjaidban, ez azonban rontja a gyomor vérellátottságát, ami negatívan befolyásolja az emésztésedet. Magyarul lassabban fogod megemészteni az ételt.

 

 

6. Ne sportolj!

ell.jpg

Nem, nem zavarodtam meg, valóban nem tanácsos evés után a testmozgás. Ha közvetlenül evés után indulsz mozogni, refluxot (ételdarabok, savas gyomortartalom visszaáramlása a nyelőcsőbe) és emésztési zavarokat okozhatsz magadnak. A Délkarolinai Egyetem egyik kutatása szerint legalább fél órát kell várni a könnyed, míg másfél órát az intenzívebb testmozgással.

 

 

7. Ne aludj!

al.jpg

Ha rögtön lefekszel evés után, (ami valljuk be sokszor jól esne) azon kívül, hogy lassítod az emésztésedet, a meg nem emésztett étel, akár még gyulladásokat is okozhat a beleidben.

 

 

 

40 komment

Címkék: egészség diéta egészséges életmód edéd

A bejegyzés trackback címe:

https://tetested-tedontesed.blog.hu/api/trackback/id/tr226816763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

griiischdoov 2014.10.23. 17:25:03

Na de akkor mégis mit szabad?

Rwindx 2014.10.23. 17:26:45

8. étkezés után ne vegyél levegőt, legalább 10 percig

nick papagiorgo 2014.10.23. 17:40:23

ennek kb a fele hülyeség.
Az óvodások vajon miért alszanak az oviban evés után?
Nem az öv megszorítása a lényeg, hanem hogy ne zabáld tele magadat, annak viszont nincs köze az övhöz.
Nagyobb vacsorák után miért adnak a desszert alternatívájaként gyümölcsöt?
Stb.

Nazareus 2014.10.23. 17:45:01

Számomra, ez érthetetlen, hogy miért baj, ráadásul több pontban is elöfordul, hasonló megfogalmazásban:

" A gyümölcs a gyomrod tartalmával keveredve erjedési folyamatot indít el, ami lassítja a tápanyagok felszívódását."

Nekem nem sürgös, hogy felszivódjanak gyorsan a tápanyagok, söt, elsö hallásra az tünik jobbnak, ha lassabban szivódnak fel (késöbb leszek éhes, nem emeli meg a vércukrot annyira, ezek miatt elönyös a fogyokúrákhoz, stb.).

dezso 2014.10.23. 17:53:59

Erjedes. A gyomorban. Ahhoz nem art valami (bakterium vagy eleszto), ami konkretan erjeszt. Valamint ido (par ora minimum), ami alatt az erjedes beinduljon. Viszont a gyomorban eleg szelsoseges korulmenyek uralkodnak, nem sok minden birja ki.

Ugyancsak: a teaban levo sav tonkreteszi a feherjeket? Megis, hogyan? A sutes-fozes mar elegge tonkretette amugy is (ertsd: az eredeti funkciojat nem tudja betolteni tobbe), mit art neki az a minimalis savmennyiseg, ami esetleg a teaban van?

A cigarettas dolog is minimum gyanus.

Na meg az, hogy ezek (idonkent kiegeszulve azzal, hogy vizet se igyal) lanclevelben terjednek idorol idore.

egysmás 2014.10.23. 18:07:22

evés után hányni kell!
Ezzel elkerülhetjük a káros transzzsírok felszívódását, puffadást, hasmenést, valamint egy kiadós hányás után órákig nem is akar enni az ember (Lucullus egy beteg állat volt).

Hányás után viszont ne feledkezzünk meg a száj alapos kiöblítéséről, mert különben a savak károsíthatják a fogakat.
A fogmosást hányás -és gyümölcsevés után- közvetlenül nem ajánlatos megejteni, mert a savak enyhén felpuhítják a fogzománcot, és meg kell várni, amíg a nyálból visszaépül bele a cucc.
Ez kb fél óra.

Szóval, a lényeg: evés után hányni kell!
Legyen az ország, Okádia!

Izo 2014.10.23. 18:24:32

Hogy mit szabad? Húzzál vissza dolgozni, te droid!

Alick 2014.10.23. 18:42:07

Életmód blogot semmiképpen ne olvassunk evés után, mert stresszt okozva emésztési betegségeket okozhat! :)

az_igazi_trebitsch 2014.10.23. 18:54:35

A gyümölcs valóban nem okos dolog közvetlenül étkezés után, pontosan azért, ami a cikkben van. Ha kiváncsi vagy rá, mi történik ilyenkor a gyomrodban, akkor turmixolj össze egy kis pörkölt-nokedlit mondjuk egy almával, aztán nézd meg úgy fél óra múlva, hogy mi lesz belőle. Az orrodat mindenesetre fogd be...

Utóirat: a görögök ebben is bölcsebbek. Nem véletlen, hogy náluk a fő étkezés minimum egy órán át tart, és nem csak az ilyenkor szokásos beszélgetés, hanem az egészséges emésztés tapasztalata miatt is.

az_igazi_trebitsch 2014.10.23. 18:57:09

.... Ezzel szemben az alvás igenis egészséges egy kiadós evés után. Az ellazult állapotban ugyanis több vér jut a gyomorba, elősegítve az emésztés "fáradságos" munkáját.

NagyGé 2014.10.23. 19:06:47

Szóval a tea savtartalma az rossz.
A gyomorsav meg bizonyára kifejezetten jót tesz a fehérjéknek.

hatmandu 2014.10.23. 19:18:37

@Rwindx: Az nem jó, lelassítja a gyomor vérellátottságát. Egy jó gyomronrúgás sokkal többet segít, beindítja a jótékony belső vérzést az emésztőszervekben.

tavolirokon2 2014.10.23. 19:24:36

Az eves utan ovlazitas indoklasa kulonosen figyelemremelto: Ha eves utan (erted, utan, mikor mar befejezted) meglazitod az ovet, akkor lehet, hogy visszamegy a konyhaba, es kizabalod a moslekot a kukabol/mosogatobol/maradekdaralobol.

A delutani nemalvast alatamasztani hivatott link meg mintha egy reklam vagy phishing lenne, ne kattintson ra senki.
Valojaban csak akinek nyelocsozaroizom problemaja van, annak jobb fuggolegesben maradni amig kiurul a gyomor, de egy fotelban szunyokalva nekik is jot tesz egy kis pihenes.

Tudtatok, hogy britttudosok kimutattak, hogy az erdei seta veszelyes, es ezert az orvosok azt ajanljak, hogy inkabb maradjunk agyban? Igaz, hogy ez csak sulyos fejtraumasokra vonatkozik, amig fennall a szedules, ajulas veszelye, de ha ezt az apro korulmenyt elhallgatom, akkor olyan, mintha erdekes cikket irtam volna, ami tetszeni fog bencebaksa70 kaliberu csaloknak, akik hivatkozas nelkul leforditjak, sajatjukkent kozlik, es gyanus linkekkel fuszerezik.

Nade miert rak ki ilyet a cimlapra az index?

vol01 2014.10.23. 19:43:52

John Spartan után szabadon: Szarni lehet?

wrstjnethn 2014.10.23. 19:50:25

@dezso: Arról nem is beszélve, hogy a gyomor savtartalma mellett a tea már édesmindegy.

Commodore 2014.10.23. 20:17:26

Unikum+sör, széccsapatni!!!

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.23. 20:31:46

Kimaradt, h viz ivas sem javasolt egy oran at eves utan.

$pi$ 2014.10.23. 20:36:43

8. Evés után ne egyél. Soha. Most ettél, úgyhogy nem vagy éhes és nagyon káros is lehet, főleg ha végtelen ciklusba esel.

9. Evés után ne legyél öngyilkos. Kutatások kimutatták, hogy az öngyilkosság nagyon káros az egészségre.

10. Evés után soha ne kezdj el kalapálni, falat vésni, ütvefúróval dolgozni sem pedig rohangálni fel alá a lakásba úgy hogy a sarkadat vered a padlóba mint egy masírozó katona. Ezek rád nem feltétlenül károsak, de már nagyon elegem van belőlük és lehet, hogy te laksz felettem.

11. Ha viszont biztos vagy benne, hogy te laksz felettem, akkor evés után légy öngyilkos, mert még mindig jobban jársz mintha életben maradnál amíg felmegyek.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2014.10.23. 20:48:55

Érdekes, hogy manapság azt nevezik blognak, amikor már külföldiül is baromság cikkeket kritika nélkül magyarul újraközölnek... Semmi hozzáadott érték, semmi saját vélemény. Ezúttal legalább a fordítás nem nagyon magyartalan. Persze, ha a tegezéssel előadott általánosítást nem vesszük.

Beer Monster 2014.10.23. 20:51:54

Erjedési folyamatot! Azám! Biztos úr, alkoholt azt nem ittam, csak egy kis barackot...

Beer Monster 2014.10.23. 20:56:15

@nick papagiorgo: "Az óvodások vajon miért alszanak az oviban evés után?"

Nohát, van olyan ezek szerint, aki aludt annakidején?!

Egyébiránt azért, hogy az óvónők kivehessék a másfél óra fizetett cigiszünetet.

micsoda? 2014.10.23. 20:57:55

Tapasztalatom szerint nekem, evés után a tea, és az alvás nem jó. A teától nem érzek könnyebbséget, alvás után meg fáj a gyomrom. A gyümölcsöt délután eszem. A posztban írtak, szerintem hasznosak, mindenesetre nem árt kipróbálni. Mindenesetre jobb, mint egy gyomor, vagy bélműtét:)

Beer Monster 2014.10.23. 21:07:58

@micsoda?: Agyműtét többet segítene :)

Beer Monster 2014.10.23. 21:14:04

@wrstjnethn:
Hallod, a tea savtartalma még a sósavat is károsítja... ...

Namost nem igazán tudom, vajon aki ezt a cikket összehozta, az saját magát akarhatta kigúnyolni?

kanász 2014.10.23. 21:25:21

@ZöldszemM: Nem! Kórboncnok ismerősöm megfigyelései alapján szigorúan tilos! Infarktushoz vezet!

Le Orme 2 2014.10.23. 21:43:49

"semmiképp ne csinálj"

A blogírót kérem, semmiképp ne közöljön újabb posztot.

Kegyetlen 2014.10.23. 22:02:42

evés után ne egyél!

2014.10.23. 22:44:11

Látom, ez a blogbejegyzés rögtön evés után született. :D

pupumpa 2014.10.24. 00:11:49

Így van, a gyomorsav semmi a teához képest. Vigyázzatok!!
Vicces még a cigaretta fokozott hatása. Egyébként tényleg tízszer, pontosan tízszer ártalmasabb, ezt higgyétek meg nekem!

A legegyszerűbb ha nem eszünk soha semmit, akkor bármit csinálhatunk.

L.A.M 2014.10.24. 03:45:06

Hát ez a bejegyzés eléggé szét lett cincálva. És akárhányszor olvasom el,csak a "troll" kommentelőkkel értek egyet...

Ahogy pupumpa is célzott rá: könyörgöm, a gyomorsavnál durvább dolog nehezen kerülhet a gyomorba. Innentől azon aggódni, hogy erjed az alma...

Menekülés Mutyisztánból (törölt) 2014.10.24. 06:00:58

1. jó, alapból a dohányzás káros, de hogy pont tízszer annyira ártana evés után... na ezt nem tudom hogy bizonyítaná az, aki ilyet állít

2. ja, persze a gyümölcs rohad, erjed stb. a többi kaja meg magában nem... ugyanmár!

3. tea: a tea csersavtartalma az mondjuk a bornál nem lehet sokkal durvább, a gyomorsavhoz képest meg sehol nincs
szóval éppen hogy hígítja a savkoncentrációt a gyomorban egy csésze tea
meg a fehérjéket amúgy is megkuszálja már a sütés-főzés is, aztán a gyomorban kezdi a szervezet emészteni, a tea nem befolyásol semmit

4. amíg az emberek nem hordtak övet, addig mi volt?
ki dönti el, hogy mire van az embernek szüksége? a gyomor feszülése? az már csak akkor feszül, ha tényleg tele van
okosok azt mondják, hogy két maroknyi kaját kellene egy evésnél bevinni, nem többet
na most ez se bizonyított, azok is túlélik, akik többszörösét eszik, meg azok is, akik kevesebbet

a szervezet elég jól tolerál ilyen kis kilengéseket
a hosszú távú elhízást kell elkerülni

5. alapból forró vízzel tusolni, abban ázni hosszan nem egészséges, evés után pláne nem jó érzés, de hogy lassabban emésztődik az étel, az miért lenne akkora baj? nem 8 óra, csak 12 óra múlva szarsz

problem?

6. ne sportolj, ne állj fejre, ez elég logikus, pláne, ha refluxos vagy

7. az alvás ha lelassítja az emésztést

egyáltalán tényleg lassítja-e, ha igen mennyire és a lassabb emésztés miért is baj?
miért baj, ha pár órával többet tölt a kaja a beleidben?
mi okoz bélgyulladást? sok minden, de hogy a néha picit lelassult emésztés?

saját javaslatom:
8. fogmosás, nem rögtön étkezés után, de nem ártana, ha erre a magyarok is rászoknának
elenyésző arányban mosnak fogat a magyarok étkezések után (reggel munkába indulás előtt esetleg, meg este lefekvés előtt, de amúgy napközben nem)
savas kaják után sok vízzel kell öblögetni, nem egyből rámenni fogkefével a fogakra

9. evés után ne írjunk blogot, mert egyrészt a külföldi cikkből magyarra fordítás nem teljesítmény, másrészt meg ha az emésztés lelassítja az agyműködést, akkor az eredmény olyan szar lesz, mint ez a poszt
miért gondolják a magyar bloggerek, hogy egy-két angol nyelvű cikk átferdítése magyarra az egyenlő a blogírással?

szombi 2014.10.24. 09:56:31

Eltávolították a hozzászólásom. Látszik mennyire védik ezt a mihaszna posztot. Javaslom hogy a posztot szedjétek le, sokkal boldogabbak lesztek tőle. A sz** nem válik vízzé...

Rwindx 2014.10.24. 12:03:12

@hatmandu: logikusnak hangzik, mint alternatívát az oxigénhiány-érzékenyeknek, elfogadom. :)

ebella 2014.10.24. 12:31:17

Nálunk minden ebéd gyümölccsel zárul. Semmi baj az emésztésemmel. Soha nem is volt.

Beer Monster 2014.10.24. 21:59:50

@ebella: A haverokkal is mindig bedobunk egy kis szilvát vagy barackot. Nagyon tuti az emésztésnek :)

Beer Monster 2014.10.24. 22:01:06

Ráadásul az erjedést se bízzuk a véletlenre.

Aliz1122 2015.04.25. 14:35:00

Jaj szegény , aki ezt kitalàlta. Làtszik hogy iskolàba nem nagyon szeretett járni....
süti beállítások módosítása